A horvát oktatási minisztérium felügyelői a 2019-es évben 17 hamis érettségi bizonyítványt, valamint 18 hamis egyetemi diplomát fedeztek fel – mondta Blaženka Divjak oktatási miniszter, írja a 021.rs.

A diplomák nagy részét Horvátországban hamisították, de két szerbiai is fennakadt az ellenőrzésen, és egy-egy szlovén és osztrák is akadt.

A miniszter asszony elmondta, hogy tavaly januárban küldtek az oktatási intézményeknek egy átiratot, hogy fokozottan ellenőrizzék a már meglévő munkatársaik papírjait, valamint azokét is, akiket újonnan alkalmaznak.

„Azt reméltem, hogy egyetlen hamis okiratot sem találunk, de sajnos tévedtem. A legnagyobb csalódást az magiszter okozta, aki a „Horvátország Büszkesége” címet is megkapta és 17 éve tanít két Bjelovari középiskolában” – mondta Blaženka Divjak, aki hozzátette, hogy azokkal a személyekkel, akik hamis okiratokkal rendelkeztek, azzonnal megszakították a munkaszerződést és feljelentést tettek ellenük az illetékes ügyészségen.

____________________________________________________________________

Fotó:TopPortal