Hétfőn reggel több százan megsebesültek Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél zajló összecsapásokban – írja az MTI.

A Vörös Félhold arab mentőszolgálat jelentése szerint több százan sebesültek meg az ostrom alatt álló mecsetben, ahol a muzulmán hívők elbarikádozták magukat. Ötven sérültet Kelet-Jeruzsálem kórházaiba szállítottak, másokat a mecseteknél létrehozott ideiglenes ellátóhelyeken ápolnak.

Mamun Abbaszi, a Vörös Félhold szóvivője szerint az izraeli rendőrséggel folytatott összecsapásokban számos palesztin súlyosan megsebesült, és a rendőrség megakadályozza az egészségügyi személyzet bejutását a Templom-hegyre.

Vasárnap éjjel több tízezer muzulmán hívő barikádozta el magát Jeruzsálem óvárosában, az Al-Aksza mecsetnél, és köveket gyűjtve készültek szembeszállni az izraeli biztonságiakkal.

Az izraeli rohamrendőrök hétfőn reggel behatoltak a Templom-hegyre, és tömegoszlató fegyverek, füstbombák és könnygáz, valamint gumilövedékek bevetésével vették fel a harcot a mecsetekbe szorult, hitük szerint az iszlám Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyét, az „Al-Akszát védő”, a biztonságiak felé köveket dobáló muzulmán hívőkkel.

Az izraeli katonai rádió jelentése szerint az összecsapások a Templom-hegyről fokozatosan átterjedtek az óváros területére, s a rendőrök lezárták az óváros kapuit, mert a hírek nyomán számos újabb palesztin próbált bejutni.

Kelet-Jeruzsálemben, az óváros Oroszlános kapujánál palesztin fiatalok kövekkel dobáltak egy zsidó vezette autót, s ezért a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és a járdán haladó emberek közé hajtott. Az autót és két utasát ezután is tovább kövezték és ütötték egy interneten terjedő videófelvétel szerint, majd egy rendőr segítségükre sietett, fegyverével lövéseket adott le a levegőbe, és kimentette őket.

„A palesztin vezetés minden lehetőséget megvizsgál, hogy reagáljon erre a szörnyű, a szent helyek és az állampolgárok elleni agresszióra” – közölte Twitter-fiókjában Husszein al-Sejk, a Palesztin Hatóság vezető tisztviselője, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik legközelebbi tanácsadója.

Kadr Adnan, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet magas rangú ciszjordániai parancsnoka arra figyelmeztetett, hogy Izrael magas árat fog fizetni a történtekért.

„Az Al-Aksza megszentségtelenítése és az azt védők százainak megsebesítése olyan bűncselekmény, amelynek ára van, és mindannyian bízunk népünk ellenállásában” – mondta Adnan.

Nagyon sok a sérült (Fotó: bgdailynews)