Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja hétfőn – hosszú idő után először – maszk nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt. Tette ezt a közszolgálati televízió műsorában, ahol elmondta, ez most már az oltottak körében biztonságos.

Azt mondta, azért vette le a maszkot, mert a stúdióban mindenki megkapta az oltást, így ott biztonságban érzi magát.

„Akik megkapták az oltást, azok a közeljövőben már összegyűlhetnek és szabadabban tudnak majd élni, ünnepelni, és gond nélkül végezhetik mindennapi teendőiket” – mondta Kon, aki a járványhelyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy az egyértelmű javulást mutat.

„Most sokkal stabilabb helyzetben vagyunk, mint tavaly ilyenkor, hétről hétre csökken a fertőzöttek száma” – mondta többek között az epidemiológus, aki továbbra is óvatosságra intette a polgárokat, és a fiatalokat arra kérte, hogy oltassák be magukat.

 

Eljött az idő, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét az oltásra, ezt viszont folyamatosan hangoztatni kell, hiszen megközelítőleg  csak 15%-uk kapta meg az oltást. A 18 és 35 év közöttiekről van szó, ők a legtevékenyebbek, közülük nagyon sokan nem oltatták be magukat, és ha ez így marad, akkor a vírus tovább fennmaradhat, majd terjedhet, akkor pedig problémáink lehetnek ” – mondta többek között Kon.

A beszélgatésben részt vett Goran Vesić, Belgrád polgármesterhelyettese is, aki üdvözölte a válságstáb hétfői enyhítéseit.

A korlátozások enyhítéséről döntött a válságstáb

A köztársasági válságstáb hétfői ülésén úgy döntöttek, engedélyezik a kávézók és az éttermek munkaidejének meghosszabbítását, így azok éjfélig dolgozhatnak, a trafikok pedig visszatérhetnek a korábbi 0-24 órás nyitvatartáshoz. A mozik munkaidejét is meghosszabbították, illetve arról is döntöttek, hogy a kongresszusok az eddig engedélyezett 100 helyett 200 résztvevő jelenlétével folyhatnak majd.

Predrag Kon (Fotó: N1)