„Nem gondolom, hogy a jelenlegi előírásokkal várhatjuk be a koronavírus-járvány negyedik hullámát, legalábbis nem szabad megvárnunk, hogy az bekövetkezzen”, nyilatkozta a Novostinak Mirsad Đerlek, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, aki hozzátette, a negyedik hullám elkerülhetetlen, ezért a szigorításokra is számítani kell.

„Úgy gondolom, hogy a szigorítások az összejövetelekre vonatkoznak majd, korlátozni kell a részvevők számát, mert minden ilyen találkozó hatalmas rizikó a fertőzés terjedésére. Alacsony az átoltottság, a polgárok könnyelműsége pedig felelőtlen és megengedhetetlen”, mondta Đerlek, aki szerint a harc a koronavírussal tovább tart majd, mint gondoltuk.

„Napi szinten nagyon sokan térnek haza a nyaralásból. Megértem, hogy lazítanak és szükség van a megérdemelt pihenésre, de csak akkor, ha védettségünk van. Oltás nélkül elmenni nyaralni egy olyan országba, ahol nagyon sok a fertőzött, hatalmas rizikót jelent. Már aggodalomra ad okot, hogy állandóan vannak páciensek a Covid-rendelőkben”, mondta a szakember, majd elmondta, nem tudjuk legyőzni a vírust anélkül, hogy a lakosság nagy része felvenné a védőoltást. Közben lehetőséget adunk a vírusnak, hogy mutálódjon és esetleg olyan variáns jöjjön létre, amely ellen nem hatásosak a kifejlesztett védőoltások, ami katasztrófához vezetne”, tette hozzá Đerlek.