A szeptember lesz a vizsgaidőszak, ekkor derül majd ki, hogy mennyire tartották be a szabályokat a polgárok és milyen eredményekkel szolgál a védőoltás felvétele, nyilatkozta a Danas napilapnak adott interjújában Branislav Tiodorović járványügyi szakorvos, a köztársasági válságstáb tagja.

Az újonnan jegyzett fertőzésszám-növekedés nem meglepő, hiszen nagyon sok szerb turista tér haza azokból az országokból, ahol a járványügyi helyzet sokkal rosszabb, véli Tiodorović, majd hozzátette, ez a növekedés folytatódni fog.

A szakember emlékeztetett, hogy az alapszabályokon soha nem változtattak, a válságstáb pedig csak annyit tehetett, hogy azok szigorú ellenőrzésére hívta fel a figyelmet.

„Nálunk még mindig nem olyan a helyzet, hogy szigorítani kellene”, véli Tiodorović, aki szerint az augusztus az utolsó esély a védőoltás felvételére, mert szeptemberben már nagyobb lesz az esély, hogy a vakcina két dózisának felvétele között fertőződjön meg valaki.

„Muszáj beoltanunk nem csak  fiatalokat, akikről sokat beszélünk, hanem az aktív, munkaképes lakosságot, akik körében szintén nagyon alacsony az átoltottság”, mondta.

A válságstáb tagja elmondta, hogy legutóbbi ülésükön többedmagával azt a javaslatot tette, hogy az egészségügyi dolgozók számára tegyék kötelezővé a védőoltás felvételét.

„Ha már a Hepatitis B elleni védőoltás 15 éve kötelező, miért ne lenne az a Covid-19 esetében is. A páciensek a kórházakba védettségi igazolással vagy negatív PCR teszttel érkezhetnek. Mi van akkor, ha ott fertőződnek meg? Beperelhetik az intézményt. Az egészségügyi dolgozóknak felelősséggel kell viszonyulniuk a betegeikhez”, mondta Tiodorović, aki szerint semmiképp sem megoldás az, hogy erőszakkal kötelezővé tegyük a védőoltás felvételét, hanem az, hogy észérvekkel meggyőzzük a lakosságot.