A minimálbér összegére vonatkozó tárgyalássorozat első megbeszélésére augusztus 23-án kerül sor, jelentette ki Zoran Mihajlović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SSSS) tanácsának titkára, és hozzátette, a minimálbért megközelítőleg 39.000 dinárra kellene emelni.

Mihajlović a Tanjugnak nyilatkozva azt mondta, nem tartja korrektnek, hogy a szerb kormány a rúd elé szaladt és a minimálbér összegét 35.000 dinárban határozta meg.

– Azt gondolom, hogy ezzel értelmetlenné tették a tárgyalást, de majd meglátjuk, amikor a megbeszélésekre sor kerül, hogy lehet-e ezt az összeget növelni. Erős érvekkel tudjuk alátámasztani, hogy az összeg 35.000 dinárnál magasabb is lehet – tette hozzá a szakszervezet illetékese.

A munkaadókkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy azok soha sem elégedettek, amikor béremelésről van szó, és ha őket kérdeznék, akkor a minimálbér valószínűleg a tíz évvel ezelőtti szinten lenne.

Mihajlović hozzátette, hogy az SSSS arra számít, hogy a 2017-ben, a szociális-gazdasági tanács ülésén született megállapodást tiszteletben tartva a minimálbér összegét kiegyenlítik a minimális fogyasztói kosár értékével.

– Természetesen a járvány miatt nem számítunk arra, hogy ez már idén megtörténik, de azt várjuk, hogy jövőre megvalósul. Jó volna konszenzusra jutni, és olyan megállapodást kötni, aminek köszönhetően a fizetések Szerbiában jelentősebb mértékben növekedhetnek – mondta Mihajlović.

Hozzátette, ez abban a tekintetben is fontos lenne, hogy a fiatalok az országban maradjanak.