Mostanáig 710 aláírás gyűlt össze Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Szlovákiából és a világ több más országából ahhoz a petícióhoz, amit vajdasági írók, művészek, értelmiségiek – köztük olyan neves alkotók, mint Ladik Katalin, Tolnai Ottó, Fenyvesi Ottó, Balázs Attila – indítottak július végén a Tanyaszínház turnéjának leállítása ellen tiltakozva.

A petíció aláírói szót emeltek „az önelégült hatalmi viszonyulás ellen, amely a támogatásban részesített Tanyaszínháztól elvárja, hogy az kiszolgálja a „gazda” érdekeit. Rámutattak, hogy „autonómia nélkül nem lehet kultúrát teremteni, tudományos munkásságot vagy művészeti tevékenységet folytatni”.

„Kérjük, aláírásával támogassa a Tanyaszínháznak és a függetlenségre törekvő vajdasági magyar értelmiségnek a művészi, alkotói, szakmai szabadságért és a kirekesztés ellen folytatott küzdelmét, amely a kavillói előadások után is folytatódik. A tiltakozást hamarosan átadjuk a Magyar Nemzeti Tanácsnak, megküldjük az anyaország vezető politikusainak, a szerbiai kisebbségügyi minisztériumnak, az Európai Uniónak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi küldöttségének” – írják felhívásukban a kezdeményezők.

A petíciót ide kattintva lehet elolvasni és augusztus 31-ig aláírni.

Jelenet a Tanyaszínház 2021-es előadásából, a Kazimír és Karolina freak show-ból (Fotó: Révész Róbert)