Az augusztus második felében Újvidéken és négy vajdasági községben begyűjtött 55 szúnyogmintából kettőben mutatták ki a nyugat-nílusi láz kórokozóját, közölte az újvidéki Ciklonizacija közvállalat.

A kórokozót az újvidéki Adamović-telepen, és a Belcsény (Beočin) községben található Cserőg faluban mintázott szúnyogokban mutatták ki.

A vállalat közölte, hogy a vírus jelenlétét a szúnyogszezon kezdetétől figyelemmel kísérik, és idén ez volt az első eset, hogy a mintákból kimutatták a nyugat-nílusi láz kórokozóját.

– Ez várható volt, ugyanis a hidrometeorológiai körülményektől függően a vírus a szezon vége felé, azaz július végén és augusztusban szokott megjelenni – tájékoztat a Ciklonizacija.

Dario Aćimović a vállalat sajtófelelőse azt mondta, hogy a vírus már évek óta jelen van térségünkben, és a polgároknak is tudomásul kell venniük, hogy az nem fog eltűnni.

Szerbiában egyébként idén már két halálos áldozatot követelt a nyugat-nílusi láz, mindkét haláleset Vajdaság területén történt:

A három, nyugat-nílusi lázzal fertőzött személyből kettő meghalt

Aedes aegypti szúnyog, a nyugat-nílusi láz terjesztője (Fotó: James Gathany, Wikipedia)