Hétfőn délután több mint kétórán keresztül  beszélgetett a Vajdasági Magyar Szövetség székházában, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és a vajdasági magyar színházi társultok vezetőivel Pásztor István. Korábban jelezte, hogy moderator kíván lenni egy ilyen megbeszélésen, amelyre azt követően került sor, hogy a Tanyaszínház idei turnéját az MNT elnöke, Hajnal Jenő kérésére felfüggesztették.

Pásztor Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy egy tartalmas, előremutató, nyitott légkörű, rengeteg kérdést érintő kétórás sikeres tárgyalást folytatott. Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője a Szabad Magyar Szónak elmondta, egy kötetlen megbeszélésen vannak túl, amelyen nem esett szó a régi sérelmekről és ennek ő személy szerint nagyon örült.

— Bebizonyosodott, hogy még ha más perspektívából is tekintünk a dolgokra, a színházi vezetők és a politika képviselői igenis szót tudnak érteni olyan fontos dolgokról, mint a vajdasági magyar színházi társulatok jövője.  A beszélgetés záradékaként abban maradtunk, hogy azt két hét múlva folytatjuk, a társulatok középtávú jövőképéről, amelyet a társulati vezetők dolgoznak ki és prezentálnak majd, írta Facebook-oldalán Pásztor István.

Körmöci Petronella a beszélgetést követően elmondta a maga részéről minden meghívásnak igyekszik eleget tenni és egy ilyen első beszélgetésen nyitottan részt venni. Kiemelte, hogy jó érzésekkel töltötte el, hogy a többi színházvezető is elfogadta a meghívást.

Körmöci Petronella: Jó lenne már megtalálni a művészet és a politika közötti normális viszonyt

— Mindenki beszámolt a saját színházának a hogylétéről, nyilván mindenki előbb a problémákat sorolja fel, és reflektáltunk egymás gondolataira is. A hiányosságok és problémák kapcsán vannak, amelyek teljesen azonosak és vannak, amelyek teljesen szerteágazóak. Leszögeztük az elején, hogy ez nem egy politikai megbeszélés, és nem a repertoárról fogunk beszélgetni. Várható volt egy ilyen megbeszélés, hiszen választások lesznek, sőt MNT választások is lesznek, lejárt a kulturális stratégia, nyilvánvaló volt, hogy vagy lesz egy ilyen beszélgetés, vagy az ember egy ilyen dologból kimarad. Semmiképp sem szerettem volna ebből kimaradni. Most még konkrétumokról nem beszéltünk, abban maradtunk, hogy ugyanebben a felállásban folytatjuk a beszélgetést, és megpróbáljuk közösen előrevetíteni az előttünk álló pár évet. Örülök, hogy régi sérelmeket nem vettünk elő, és örülök, hogy ilyen jellegű beszélgetésen vagyunk túl – mondta Körmöci Petronella.

Kérdésünkre, miszerint két hét múlva mit várnak el a színházvezetőktől, Körmöci hozzátette, hogy akkor sem repertoárról, szereposztásról és rendezők meghívásáról beszélnek majd, hanem a kulturális stratégia kidolgozásában vesznek ők részt mindannyian. Hozzátette, hogy ő nagyon optimista és bízik abban, hogy lehetséges az együttműködés.

— Az öt színház egymás nélkül nem megy semmire. Egymás színészei játszanak itt is, ott is. Ez a pár színház, egymás, vagy egy közös elhatározás nélkül nem tud működni, vagy nagyon nehezen tudna működni és félő, hogy lemorzsolódna, tette hozzá a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője.

Gombos Dániel: Konstruktív beszélgetésben reménykedek

Pásztor István és Hajnal Jenő a színházvezetőkkel (Pásztor István, Facebook)