Egyre több külföldi, jellemzően szegény országból származó munkavállaló érkezik Szerbiába, hogy itt keresse meg a mindennapi betevőre valót.

Ma a szomszédos országok állampolgárai mellett már akár pakisztáni, török, iráni, szíriai, nepáli vagy éppen bangladesi kőművesekkel is találkozhatunk egy-egy szerbiai építkezésen, ahol átlagosan heti hat napban, napi 10 órát dolgoznak a munkások, mindössze 320 eurós fizetésért.

A gazdasági és demográfiai változások az utóbbi években megnövelték a szakmunkaerő iránti keresletet, és a megfelelő számú szakembert számos esetben már csak a külföldi vendégmunkások alkalmazásával tudják biztosítani Szerbiában.

“A külföldi munkavállalók nem csak hogy többet dolgoznak egy nap alatt, de mindent összevetve kevesebbe kerülnek a cégeknek. A külföldi munkások munkafeltételeit az őket közvetítő ügynökséggel egyeztetem. A hazai munkaerőt sokszor nem tudom megfizetni, mivel kisvállalkozó vagyok. Jelenleg néhány szerbiai munkást, akiknek 70 ezer dinárt kellett fizetnem, Sri-Lanka-i vendégmunkásokkal helyettesítek, akik 37 ezer dinárért dolgoznak” – mondja egy dél-szerbiai vállalkozó és hozzátette, hogy az említett bérkülönbségekből felhalmozódó pénzből fenn tudják magukat tartani, és akár új befektetéseket is indíthatnak a szerbiai kisvállalkozók.

A Blic értesülései szerint a szerbiai magánvállalkozóknak nincsenek közvetlen kötelezettségeik a külföldi munkavállalókkal szemben. A munkások elhelyezéséért, étkeztetéséért, fuvarozásáért, munkaengedélyéért és minden egyébért az őket közvetítő ügynökség vállalja a felelősséget.

A külföldi munkavállalók nem csak hogy többet dolgoznak egy nap alatt, de mindent összevetve kevesebbe kerülnek a cégeknek (Pixabay)