Branko Ružić oktatásügyi miniszter arra kérte a lakosságot, hogy hallgassanak azokra az orvosokra, akik szerint az oltás az „egyedüli mentsvárunk” és az egyedüli módja annak, hogy a diákok az iskolapadokban maradjanak, írja a Beta hírügynökség.

Arról is szólt, hogy nem engedi meg, hogy veszélybe kerüljenek a gyerekek, ezért egyre több iskola tér át online oktatásra, de a jelen helyzetből nem kerülünk ki mindaddig, „amíg egyesek ünnepségekre, gyűlésekre járnak, a nem beoltottak pedig semmibe veszik mindazt, amit hallanak és tudatosan fertőznek”.

– Egyetlen nap nem múlt úgy el, hogy mi a minisztériumban ne arról beszéltünk volna az egészségügyben dolgozó szakemberekkel, mi mindent tehetünk meg azért, hogy a diákok egészségesek legyenek és biztonságban érezzék magukat az iskolapadokban… Nem fogom feláldozni a gyerekek egészségét és oktatását. Mi a minisztériumban és az oktatásügyi dolgozók a tőlünk telhető legtöbbet megtesszük azért, hogy a gyerekek minél tovább az iskolapadokban maradjanak a kortársaikkal és a tanáraikkal, de mi egyedül nem tudjuk ezt biztosítani. Jöjjön meg az eszünk – üzente a miniszter.

Branko Ružić (Fotó: N1)