Megnéztem a Vajdasági Rádió és Televízió augusztus 30-án sugárzott Napjaink című műsorát, ahol Vicsek Annamária, Szerbia kormánya Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztériumának oktatási államtitkára (ráadásul a VMSZ Tanácsának elnöke) és Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke voltak a stúdióvendégek.

Nem tagadom, hiányérzetem volt, ezért elővettem Jerasz Anikó ez év augusztus 26-i „szereplését” a Pannon RTV Szubjektív műsorában, ahonnan szerettem volna kiegészítő információhoz jutni. Így tudtam meg, hogy Szerbia kormánya (meg a képviseletében lévő államtitkár asszony) és a Magyar Nemzeti Tanács (itt pedig a Végrehajtó Tanács elnök asszonya) mindent megtettek az iskolaév zökkenőmentes kezdéséért – amely szervezeteknek és egyéneknek kötelezően hálásnak kell lenni –, azt pedig ügyesen elhallgatták, hogy az ehhez szükséges pénz zömét nem az itteni illetékesek, hanem Magyarország kormánya, annak Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Rákóczi Szövetség biztosították.

Az első komoly problémám Vicsek Annamária mondanivalójával már a műsor 11. percének 25. másodpercénél jelentkezett. Nem szeretném szó szerint idézni a mondatait, én csak zanzásítom az általa közölt információtömeget: a gyerekeknek egyedül azt kell tudniuk, amit minden pénteken megkapnak az arra illetékesektől, hogy az oktatás a következő héten miként fog folyni az adott iskolában, a szülőknek pedig csak be kell tartaniuk a pénteki utasításokat! Az üzenet nem más, mint egy népi bölcsesség: Ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel!

Mivel téma volt a koronavírusos pandémia alatt alkalmazott távoktatás, hallhattuk Jerasz Anikótól, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mindent megtett annak érdekében, hogy a siker ne maradjon el, és azt is megtudhattuk, mely tantárgyakból hány óra audovizuális órát rögzítettek, hogy amennyiben szükség mutatkozik rá, azokat a tanárokat szabadon felhasználhassák.

Csakhogy itt következett az első komoly ellentét a két vendég között, ugyanis az államtitkár asszony – csak úgy, mellékesen – elismerte, hogy a távoktatás nem éppen az, amit az MNT rögzített, hiszen lehetőséget kellett volna biztosítani az audiovizuális konferenciaprogram segítségével a közvetlen kapcsolatra a tanárok és a diákok között, amire volt pozitív példa is. Sajnos, nem tudtunk meg konkrét adatot arról, hogy a magyar nyelven folyó távoktatásban hány iskola, illetve hány tantárgy keretében használta ezt a már-már valós időben történő, azaz – szerintem – valódi távoktatási gyakorlatot. Hiába kísérelte meg a műsorvezető (Apró Lea) felhasználni a tanügyi szakszervezet egyik sajtótájékoztatón elhangzottakat (a negatívumokról), az államtitkár asszony simán lesöpörte a közbeszólót azzal, hogy az eredményekről kell beszámolni, amiért minden tanügyi munkásnak köszönetet kell mondani, a szakszervezeteket pedig meg kell kérdezni, mi a problémájuk. Ismét át kell mesélnem a hölgy mondanivalóját, mert én úgy merészeltem ezt értelmezni, hogy minden tanügyi munkás – kivéve a szakszervezeti tagokat –, tanítókat és tanárokat dicséret illeti.

Felvetődött a tankönyvek problémája, amelyről szintén öntömjénező hozzászólást hallhattunk Jerasz Anikótól, aki egyedül a végén ismerte el, hogy a magyar nyolcadikosok anyanyelvből (olvasókönyv, olvasási munkalapok, nyelvtankönyv) meg történelemből valamikor október folyamán (reméljük, igaz lesz) fognak hozzájutni a nélkülözhetetlen tankönyvcsomagjukhoz, a középiskolások számára a magyar nyelv és irodalom később kerül majd be a katalógusba, ezzel pedig a nézőkben igencsak lelohasztotta a hurráoptimizmust, amelyet bizonyára azzal sem sikerült növelni, hogy a középiskolában a harmadikosok és a negyedikesek számára már készülnek az új tankönyvek, az elsősök és a másodikosok pedig nemsokára meg is kapják azokat. Itt is hiányérzetem volt, amit még a négy nappal hamarabb készített beszélgetés sem tudott orvosolni, mert egy szóval sem tért ki az őseinkre, a szerbekre (a magyar nyelvű történelemkönyvben szerepel ez a rész) és a magyar fordításban fellelhető szaknyelvi hiányosságra sem. Elmondhatom még, arra is kíváncsi voltam, az iskolaév kezdetén (netán hetente vagy naponta) hány magyar nyelvű iskolában fogják a gyerekek az Isten áldása helyett az Isten igazságát meghallgatni, de erről sem kaptunk semmilyen információt. De még azt sem zárhatom ki, voltak olyan „bátor” igazgatók, akik úgy rendelkeztek, mind a két, vagyis a szerb és a magyar himnuszt is végig kellett hallgatni.

Nem tudhatom, hogy a Napjaink szerkesztő-műsorvezetője ismeri-e a Közérdekű tájékoztatásról és médiumokról szóló törvényt (SZK Hivatalos Közlönye 83/2014, 58/2015 és 12/2016 – autentikus értelmezés – számok), de véleményem szerint igen: pont e törvény alapján hozták létre az intézményt, ahol dolgozik, így a törvény minden szakaszát illene betartani. Azáltal, hogy a műsorba csak a hatalmi párt és annak koalíciós partnere képviselői szerepeltek, az intézmény vétett a törvény 5. és 6. (de fel lehetne sorolni még jó párat) szakaszai ellen. Igaz, a műsorvezető megkísérelte képviselni a hivatalos vélemények mellett az azt ellenzőket is, azonban a meghívott államtitkár asszony (pökhendien és ellentmondást nem tűrő módon) rendreutasította és meggátolta a mondanivalóját megkérdőjelező argumentumok részletes megtárgyalását. Az is lehet, hogy a szerkesztő-műsorvezető szeretett volna a hatalmon levőktől eltérő véleményt megfogalmazó személyt is meghívni, de az államtitkár ebben az esetben nem vállalta volna a szereplést. Jó lenne tisztán látni ebben a kérdésben, már csak azért is, hogy kiderüljön, ki miatt nem rendeznek érdemi vitákat a Vajdasági Rádió és Televízió közpénzen fenntartott stúdiójában…

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör 2021. szeptember 9-ei számában jelent meg.

A Napjaink című műsor vendégei: Vicsek Annamária (balról) és Jerasz Anikó (középen)